Bekövetkezett, amitől mindenki rettegett Romániában: kétmilliárd euró is alig tudta megfékezni a folyamatot

Az elemzők már hónapokkal korábban jelezték a veszélyt.

Mindent világosan elmagyarázott Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Hazánk tavalyhoz képest egy helyet rontott a gazdasági fejlettséget mérő Oeco-indexben, de még így is a 35. helyen szerepel 164 ország közül – magyarázta Törcsi Péter, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán az index eredményeit bemutató sajtóeseményen.
sőt Kína, Olaszország és Görögország is mögöttünk van. Tény azonban, hogy amíg a fő kereskedelmi partnerünknél, azaz Németországban nincs gazdasági fejlődés, addig mi sem tudunk előrébb lépni – szögezte le az Oeco-index adatait Törcsi Péter.
Igyekeztünk olyan indikátort létrehozni, amiben többségben vannak az objektív tényezők. Kevésbé szerepelnek benne a politikai és egyéb szubjektív szempontok”
– hívta fel rá a figyelmet az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Ezt is ajánljuk a témában
Az elemzők már hónapokkal korábban jelezték a veszélyt.
Nyitókép: Daniel MIHAILESCU / AFP